Ez egy kissé nehezebb szakcikk, ha először jár itt, akkor azt javaslom ne itt kezdje az olvasást. Ha mégis, akkor először kezdje a sorozat előző darabjaival. Attól majd elmegy a kedve…. Ennek a résznek az lehetne hatásvadász módon az alcíme, hogy a “Unit Linked és a pucér befektetési alap”.

 Az előző részben azt elemeztem, milyen jogi előnyökkel jár az életbiztosítási konstrukcióba bujtatott befektetés. A Unit Linked biztosításokkal kapcsolatban a slágerkérdés a következőképpen hangzik: „Ki az az őrült, aki ilyen bonyolult és drága konstrukció formájában vásárol befektetési alapokat ahelyett, hogy bemenne a bankba, és megvenné azokat?” Nosza, vizsgáljuk meg, mi az olcsó és mi a drága! Nyilvánvaló, hogy aki befektet, az azzal a céllal teszi, hogy a pénze a végén minél több legyen. Ez egészen nyilvánvaló tény, ennek ellenére az emberek jelentős része nem ez alapján dönt. Vagy csak nem számol eleget, döntés előtt…

 Mi a különbség a Unit Linked konstrukciók kereteiben és a bankokban kapható befektetési jegyek közt? Mint már többször is közöltem, nekem fejlett üldözési mániám van (a szerző furcsán forgatja szemeit). Én úgy vélem, hogy a bankoknak nem igazán érdekük, hogy nagyon jó befektetési alapokat áruljanak, ugyanis ők igazán a bankbetéteken keresnek. Ha túl jó befektetési alapokat árulnának, akkor az emberek nem bankbetéteket, hanem a befektetési alapok jegyeit vásárolnák.

 Nemrég – csak úgy magamnak – készítettem egy összesítést Magyarország legnagyobb biztosítóinak Unit Linked konstrukcióban forgalmazott befektetési alapjainak, és a legnagyobb magyar bankok árusította befektetési alapok 2006 évi hozamairól. Nagyon érdekes lett az eredmény. Néhány biztosító toronymagasan verte a mezőnyt, majd nagyon lemaradva, összekeveredve követte őket a bank-szektor és a gyengébb biztosítók. Nem szokásom pénzintézeteket nevükön nevezni, ezért még most is gondolkodom rajta, hogy nyilvánosságra hozzam-e az eredményeimet. Mindenesetre, nem oszlatta el az üldözési mániám, legfeljebb az az érzésem támadt, hogy nem csak a bankok, de néhány biztosítónak sem érdeke a jó befektetési alapok értékesítése…

 Most tekintsünk el az üldözési mániámtól (a szerző megnyugszik, vonásai kisimulnak), és tegyük fel, hogy ugyan annyi hozamot hoznak a két típusú befektetési alapjai.

 Kérdés, hogy ha veszünk egy „pucér” banki és egy Unit Linked konstrukcióban vásárolt befektetési alapot, akkor melyiknél keresek többet – természetesen, ha a világ ugyan úgy alakul, vagyis az adott alapok ugyan akkora hozamot teljesítenek. Másképpen megfogalmazva: az elért hozamból mennyit kapok én meg? Ez attól függ! A „pucér” alap esetében kell vételi-eladási árfolyamkülönbséget fizetnünk és a végén a hozamra ki kell fizetni a 20% kamatadót. A Unit Linked alapokra is kell vételi-eladási árfolyamkülönbséget fizetnünk, és a biztosítók egyéb költségeket is felszámolnak. A 20% kamatadót viszont nem kell megfizetni, ha a konstrukciót a lejáratig, de mindenképpen 10 évig megtartjuk. És most el lehet kezdeni sakkozni: melyik éri meg jobban? Általában, ha alaposan megnézzük, az derül ki, hogy minél nagyobb az összeg annál inkább az UL éri meg.

 Tíz éven belül, első ránézésre, jobbnak tűnik a „pucér” konstrukció, feltéve, hogy azonosak a hozamok (és most nem jut eszembe az üldözési mániám!!!). Vigyázat! Ekkor abból a valóságtól elrugaszkodott feltételezésből indulunk ki, hogy létezik olyan befektetési alap, amibe érdemes befektetni, mert tíz éven keresztül egyenletesen remek teljesítményt hoz. Ilyen azonban nem létezik. Minden pénzügyi tanácsadó alapvető feladata – szakszóval – a „portfólió menedzselése”. Ez magyarul azt jelenti, hogy megpróbáljuk a szakmai ismereteink alapján mindig olyan befektetési alapokba átcsoportosítani a pénzt, ami majd a következő időszakban várhatóan a legtöbbet hozza. Ez a szakma nagy művészete.

 A befektetési alapok között nem szükséges sűrűn váltani, normális esetben, átlagosan 1-2 évente érdemes. Miért célszerű váltani az alapok közt? Egyik ilyen indok a világban lezajló trendváltozás: kiderül, hogy ami eddig ment, az most kifulladt. A másik, még lényegesebb ok, amikor új lehetőségek nyílnak. Befektetési szempontból Magyarország nagyon sokáig elmaradott ország volt, kizárólag rémesebbnél rémesebb alapokat lehetett elérni. Ez a helyzet az utóbbi két évben gyökeres változásnak indult és ez a folyamat ma is tart. (Épp a héten ültem végig négy társaság, 12 jobbnál jobb, újonnan bevezetett befektetési alapjának bemutatóját.) Ilyenkor alaposan mérlegelni kell, hogy hogyan csoportosítsunk át az új alapok közé is. Sajnos a tapasztalat keményen megtanított arra, hogy az új alapoknál célszerű egy kicsit kivárni – mert a jó elmélet nem mindig működik jól a gyakorlatban.

 A portfólió rendszeres rendezése a jó hozamú befektetés legfontosabb titka. Valamelyik alapra úgy rábízni a pénzünket, hogy az majd kiváló hozamot hoz 5-10-15-20 évig, meglehetősen vakmerő dolog. Olyan ez, mintha Lisszabonból vitorláznánk New Yorkba. Ha minden meteorológiai adattal rendelkezünk, akkor sem lehet a vitorlázatot és a kormányt úgy beállítani, hogy a hajó befusson a New Yorki kikötőbe – anélkül, hogy út közben ne állítanánk át bármit is . A kapitánynak bizony aktívan dolgoznia kell az úton. Figyelni kell a szelet, és úgy kell cserélgetni és állítgatni a vitorlákat, hogy mindig a leggyorsabban haladjon a cél felé. Az aktív portfóliókezelés pontosan ugyan ilyen.

Ha azt feltételezzük, hogy menet közben a portfóliót rendszeresen rendezni kell, a banki és a Unit Linked konstrukciók közt a költségek drámaian megváltoznak.

 Tegyük fel, hogy van egy „pucér” befektetési alapunk. Rájövünk, hogy váltanunk kellene. Mibe fog ez kerülni? Először is, eladjuk a régi alapot. Amit eddig kerestünk (hozam), arra kifizetjük a 20% kamatadót. Aztán megvesszük az új alapot, és ekkor újból kifizetjük a vételi-eladási árfolyam-különbözetet. És ez így megy évről-évre, minden egyes rendezésnél. (Van egy ide vonatkozó viccem. A székely fiú meséli az esetet a bíróságon: mentem a kocsmába, a bicskámmal a kezemben, és olyan szerencsétlenül botlottam meg, hogy beleállt a Józsiba. És ugyan így, még kilencszer…) Félretéve a viccet, aktív portfolió-rendezés esetén ezek a költségek rendszeresen jelentkeznek.

 Az Unit Linked konstrukciók legnagyobb előnye, hogy alap-csere esetén nem szállunk ki a konstrukcióból – ezért természetesen menet közben kamatadót sem kell fizetni. A másik előny, hogy a biztosítók az alap átrendezésért minimális díjat kérnek: évente 1-3 alkalommal ingyenes, és utána is csak pár ezrelék. Az sem ritka, hogy a díj pár száz forintban van maximálva…

 A banki alapok átváltási költségeinek jelentősége nem magától értetődő. Első percben nehéz elhinni, hogy komoly veszteséget okoz a végén, hogy ezeket fizethetjük. Nézzünk egy gyakorlati példát (elnézést kérek a matekot utálóktól).

 Tegyünk fel egy egyenletes 12%-os hozamot. Tekintsünk el most a vételi és eladási árfolyamtól. Az első esetben évente váltsunk alapot, és emiatt fizessük ki a kamatadót. Hasonlítsuk össze a második esettel, amikor csak egyben, a végén fizetünk kamatadót. Nézzük meg mi lesz 1 forintunkból tíz, illetve húsz év múlva. Az eredmény meglepő: Tehát mennyi lesz az 1 forintomból?

  ÉV     "PUCÉR"    UNIT-LINKED

  10           2,28                2,41

  20           5,7                  7,09

Az eredmény még mellbevágóbb, ha feltételezünk mindössze 2% vételi-eladási árfolyamkülönbséget a „pucér” esetére:

ÉV       "PUCÉR"     UNIT-LINKED

  10           1,43                2,41

  20           3,2                  7,09

 

Hipp-hopp a fele pénzünk eltűnt! A valóság még ennél is durvább lehet, ugyanis előfordulhat, hogy a kamatadó több mint 20%! Nem hiszik? Akkor most nagyon figyeljenek! Tegyük fel, hogy pechünk van. Egyszer csak egy olyan alapot fogunk ki, amely nem nyereséget hozott, hanem 12 % veszteséget. Le is cseréljük, és szerencsénkre egy olyan alapot fogunk ki, ami 42,55% nyereséget hozott. Akkor elvileg ugyan ott vagyunk, nem? Azért mert 1,12*1,12=1,2544 és 0,88*1,4255=1,2544 Első ránézésre pont ugyan annyi pénzünk lesz! Igen ám, de az a fránya kamatadó… Az első esetben kétszer fizetjük, a 12-12% után, de a másodikban csak egyszer – a 42,55% után. Ha szereti a kedves olvasó a táblázatkezelő szoftvereket, játsszon el vele – bizony a második esetben jóval több, majdnem 40% kamatadót fizetünk!

 Van egy olyan érzésem, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot. Minden pénzügyi tanácsadó imád számolgatni, de ezt nem kellett volna ilyen durván az Önök nyakába vágnom. Sajnos megrögzött véleményem, hogy sokkal inkább érdemes rászánni pár órát és végigszámolni az egészet (bár én nagyon-nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan szakmán kívüli, aki csak úgy leül, megérti, modellezi egy Unit Link konstrukció költségeit, és mindezt képes összevetni egy banki menedzselt portfólió hozamaival… Lehet, hogy a szakmai elfogódottság szól belőlem, de aki erre képes, holnap beveszem a csapatunkba, és a teljes oktatási költségét én állom.)

 No, mutassuk meg a valóságot! Nézzünk egy gyakorlati konstrukciót! Egy kifejezetten nagyon drága Unit Linked konstrukciót választottam, ugyanis ebben az esetben a társaság szakértői díjat fizet nekünk, hogy menet közben portfólió-rendezési tanácsokat adjunk a kedves ügyfélnek. Tegyük fel azt az abszurd esetet, hogy még itt is olyan bénák vagyunk, hogy kiváló felkészültséggel és a remek alapokkal is csak 12%-ot hozunk, évről évre. Azt is feltételezzük, hogy a banki alapok is pont ennyit hoznak (amit most nem kommentálok). Helyezzünk el 10.000.000 Ft-ot ebbe a konkrét, drága Unit Linked konstrukcióba (aminél a társaság nevét nem fogom leírni), és a hihetetlenül magas költséget vonjuk le évről évre! Hasonlítsuk össze ezt egy banki alap adózott hozamaival:

  ÉV           "PUCÉR"               UNIT-LINKED

  10           17 030 000                22 500 000

  20           32 000 000                67 200 000

 Most akkor mi a drága? A fenti példában elmondom, hogy úgy jött ki dupla végeredmény a Unit Linked javára, hogy abszolút sportszerűen, mindent megtettem a banki alapok érdekében:

• Mindössze 3% vételi-eladási árfolyamkülönbséget tételeztem fel. (A gyakorlatban egy jó minőségű alap esetében 5% szokott lenni. Ezen a téren nagy a parasztvakítás, a Pénzintézeti reklámok sorozatban majd egyszer megírom, milyen trükkel találkozhatunk a bankok befektetési alapjainak hirdetéseivel kapcsolatban. Az 5% általában akkor is ott van, ha úgy tűnik, hogy nincs ott…).
• Feltételeztem, hogy pont ugyan jó alapok vannak, mint egy Unit Linked-ben (höhöhö)
• Feltételeztem, hogy a befektető egy barátja ingyen és bérmentve, remek ötleteket ad, hogyan kell optimalizálni évről évre a portfoliót.

  Ezek után had idézzem J.D Spooner könyvének címét: Akarsz pénzt keresni, vagy csak ökörködsz? (Alexandra kiadó, 2000).

  Tudom, ez alkalommal még sokkal bonyolultabb voltam, mint szoktam, de higgyék el, ez most nagyon lényeges pont. 2-4 évnél hosszabb konstrukciók esetén egy jól felépített Unit Linked konstrukció verhetetlen. Ezt nem fogja maguknak egyetlen bankos kisasszony sem megsúgni, de még a brókerük sem. Pedig így van. Ezért tartják olyan nagy számban például a svájciak is a hosszútávú megtakarításaikat ilyen konstrukciókban. Pedig szerintem a svájciak azért csak tudják, min lehet keresni…

  Minden befektetésnek alapja a „portfólió menedzselése”, vagyis tudni kell, mikor, hova érdemes befektetni. Folyamatosan kell figyelni a világ eseményeit, és szükség esetén le kell azokat reagálni. Ehhez viszont érteni kell. Ha amatőrül csinálja az ember, épp úgy kiadós veszteségeket lehet egy Unit Linked konstrukcióval elérni, mint minden más befektetéssel. Ezért én ismét azt javaslom: forduljon szakemberhez!

Nem kellene erről egyszer elbeszélgetnünk?